Címlap

Daloló napsugár: Farkas Mihályné Margitka néni

  Hajnalonta, midőn a Nap előre küldte őméltósága érkezését hírül hozó sugarait, s a verebek is kórusba gyűltek előadni szertelen üdvrivalgásukat, Margitka néni is talpon volt már, s a kukoricadaráló lágyan morgó burdonkíséretével - miként a környék énekesmadarai - ő is dalolva köszöntötte az ébredő ragyogást. Nótás kedve nem is nagyon hagyott alább, míg az ég fénylő vándora a nyugati menny alján meg nem csókolta tüzes szájával a nyugodni őt is ölébe váró Anyaföldet. Ez így volt rendjén, talán meg se virradt volna Margit néni lágyan búgó dúdolása nélkül, az ő danolása éppen úgy hozzátartozott a nappalokhoz, mint a verébcsivitolás.

  Nótás hajlama a vérében volt. Mesélte, hogy bátyjai is folyton fújták, ők mind ügyes citerások is voltak, s ha vasárnap délután valahol mezei mulatságra gyűlt a fiatalság, magukkal vitték - mint máshova is - hőn szeretett kishugukat. Így aztán Margitka jóval hamarább elsajátította a táncot is mint a falubeli kortársai. Ha otthon maradtak vasárnap délután, akkor együtt nótázgattak, valaki citerált, s szépen köréjük gyűlt hallgatóságnak, nótás társnak a szomszédság.

  Margitka nem citerázott, viszont kicsi korától szájtátva hallgatta a nagyobb bálokban, lakodalmakon a cigánybanda cimbalmosát. Nem bírt a cimbalom-varázslattól szabadulni. Mikor kicsit nagyobbacska volt, szünetekben ölébe vette a cimbalmos, kezébe adta a verőket, s tanította játszani valamelyik egyszerűbb nótát. Mikor Mihály bátyámmal összeházasodtak, a lakodalmi vacsora közben Margitka egyszer csak kisomfordált, a cimbalomhoz ült, s játszani kezdte Mihály kedves dalát. Nagyot ámult a násznép! Hiszen mindenki jól látta, hogy a cimbalmos két kezében egy jókora csirkecombbal épp a maradi húscafatokat  próbálja jobb belátásra bírni... Fölkelt a vendégsereg, a kijárathoz gyűlt, s ott csudálkozva hallgatták a menyasszony játékát. A meghatódott vőlegénynek patakban hullottak könnyei.

  Ez már mind nagyon régen volt. Együtt szolgáltak Mihállyal az Andrássyak dobi uradalmán, házat építettek, jövedelmükből összejött néhány hold földecske is, kicsi rét, meg erdő, közben fejtetőre állt a világ. Mikorra a maguk gazdái lehettek volna, már a vörös csillag ragyogott a leigázott ország gyászba borult egén... Margitkáék azért nem felejtettek el az élet minden kicsi csodája felett örülni, s továbbra is hitték, hogy az Isten gondját viseli a világnak. Három gyereket felneveltek, megöregedtek, s Margit néném hajlott korában is még mindig danolva köszöntött minden pirkadatot.