Címlap

A 21. századi ostorhasználatról

  Az utóbbi néhány évben divattá lett a szíjostorral a földet verni, azt a földön húzgálni. Akik engem annak idején az ostorhasználatra tanítgattak, mind azzal kezdték, hogy e szerszám semmilyen körülmények közt sem érheti a földet: ha használod sem, ha nem használod, nyakba, vállra vetve sem, szögre, ágra akasztva sem, s ha valamiért mégis le kell raknod a földre, a bundát, a subát, a viharkabátot, vagy amid van terítsd alá! Az is gyakori, hogy a lelkes szülők gyereknek való (szíj-)ostort keresnek, vesznek csemetéjüknek. Én az első ostoromat, amin tanulgattam a csergetést, rossz kenderkötélből magamnak csinálta 8-10 esztendős koromban, akár csak a valamikori először szegődtetett kiskondás, egy alkalmas elnyűtt estrángból. (Lásd: Kiss Lajos: A szegény ember élete című műben!)

  Valódi szíjostora, karikása valamikor csak a már valamire jutott pásztoroknak volt! Meg is becsülték azt halálukig, s ahogy még 1000 éve eleink fegyvereikkel, rangjelvényeikkel együtt költöztek a túlsó világra, rideg pásztoraink kalapban ostorral indultak a nagy útra még a 20. században is! Meg is volt az ára e nélkülözhetetlen terelőeszköznek: akik nem értettek a készítéséhez, (márpedig legtöbben még a pásztorok is így voltak), borjas tehenet adtak érte! Milyen drága lehetett még a kutyázás elterjedése előtt, még a XIX. század első felében, amikor az ostor volt az állat szemében a pásztor erőfölényének egyetlen biztos hitelesítője. Gondoljuk el: egy bottal nem lehet mondjuk 300 juhot viharban kormányozni, kettővel két embernek sem, nem hogy ugyanennyi marhát. A hajítófa elég félelmetes, de mindig érte kell menni. Az ostorral viszont, kutya nélkül nehezen, de megoldható! (Lehet, valamely olvasó felszisszent, amikor a juhokat olvasta: "néprajzosok" által terjesztett tévhit, hogy a juhásznak nem kell ostor. Ennek elfeledtetésére tessék elolvasni Sinka István Fekete bojtár vallomásait: egy történetéből kiderül mire kell - például - a juhásznak az ostor.)

   Igazán örvendetes, hogy egy kiveszőfélben lévő régi szerszám, mint sporteszköz új életre kel, de ne feledjük: az ostor nem harci, hanem terelőeszköz: ne akrobata mutatványokban rongáljuk, hanem tanuljunk meg vele pontosan célozni! Ebben is van jó néhány fogás, amelyekben a valamikori bojtárok egymással versenyeztek. (Voltak különböző célzókészségre, gyorsaságra épülő ostoros játékok.) Ha rendeltetésszerűen próbáljuk használni, megtanulhatunk különbséget tenni a ("hagyományőrző") piacot elárasztó tömeggyártott gagyi, és a jó járású egyedi, s ennél fogva drágább ostorok között.